Bejelentés


Áradások-figyelmeztetések Szorongattatván haladván az Utolsó Idők Z szakaszában

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.








Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya. (Mk 13,32)

1977.

John Wroe, akit a legszelidebb történész is „mocskos szájú, undorító koszos kéjenc” jelzővel illet, 1823-ban megörökölte a Southcott-szekta vezetését, amikor John Turner világvége jóslata hamisnak bizonyult. A példákból tanulva Wroe nem kockáztatott. Az ő Armageddon jóslata 1977-re szólt. Az 1971-ben megjelent „Becstelen próféták” (Prophets without honor) című könyv a következőket írja Wroe-ról: „Amikor a vas- és bambuszfüggöny két oldalán termonukleáris hatalmak néznek egymással farkasszemet, jó ha emlékezünk arra – amennyire az a feljegyzésekből megítélhető –, hogy John Wroe valóban egy igazi próféta volt!”

1980.

Egy nagyon régi arab világvége-jóslat kimondta, hogy amikor a Szaturnusz és a Jupiter a Mérleg jegyében konjunkcióban lesz 9 fok 29 perc irányban, búcsút mondhatunk mindennek, a mecseteknek, a tevéknek, az egész hóbelevancnak. A csillagászati konfiguráció az új naptár szerint 1980. december 31-én éjfélkor majdnem megvalósult a csillagászok számításai szerint. A Jupiter helyzete 9 fok 24 perc, a Szaturnuszé 9 fok 42 perc volt, tehát a régi számítások eléggé korrektek voltak. Mindenesetre a tevéknek a szeme sem rebbent.

1980-as évek

Az elpusztíthatatlan Jeane Dixon (amerikai jósnő) mindig merész és optimista, 1970-ben megjósolta, hogy a 80-as évek közepén egy üstökös fog a Földbe ütközni olyan helyen, amelyet ő pontosan ismer, de nem hozza nyilvánosságra. Az információt visszatartja „egy késobbi időpontig”. Talán ma már elmondhatná nekünk ezt az információt. Az eseményről azt állította: „lehetséges, hogy a XX. század legnagyobb katasztrófája lesz". Ugyanakkor Jeane azt is megjósolta, hogy: „Biztosan érzem, hogy a 80-as években lesz [egy meg nem nevezett személy] az Egyesült Államok első női elnöke. Jeane, talán vissza kellene térni ehhez a történethez.

1996.

A Biblia tudósainak érvelése szerint Isten egy napja 1000 emberi napnak felel meg, és Isten hat napot dolgozott a Teremtésen. Ennélfogva az ember dolgozzon 6000 évig, és azután pihenjen. Más bibliai számokkal dolgozva tehát a világnak valamikor 1996-ban lesz vége. Ha szerencsénk van, észre is fogjuk venni.


http://www.termeszetvilaga.hu/szkeptikus/vilag.html





Egy összegző filmösszeállítás csillagászati, ill. természettudományos szemszögből. Lehetőségek arra, hogy mi vár ránk az "utolsó" napon. Világvége teóriák és az új világ eljövetele. Speciális fázismodulációval szerkesztett zene hallható alatta.
Ide fogom tenni mindazon hivatkozásokat, amelyek azt próbálták bebizonyítani, hogy az lesz majdan az utolsó nap

Előbbre állították a végítélet óráját


Jaco Prinsloo többrészes videóelőadásának egy részlete. Jaco az, aki évekkel ezelőtt felfedezte és publikálta a Jelenések 12-ben leírt "Napba öltözött asszony" csillagképének megjelenését 2017. szeptember 23.-án. Ebben a videoban számos választ kaphatunk a Jelenések könyvében olvasható eseményekre. Melyek természetesen összefüggenek a Jelenések 12-ben található égi jellel, melyet 2017. szeptember 23.-án láthatunk a szűz csillagképben. A video készítői egyben egy prófétikus figyelmeztetést is megfogalmaznak, és felvázolják számunkra, hogy mi történhet, ha a Jupiter és az X-bolygó (Vörös Sárkány) összeütközik - természetesen a Biblia alapján.

2017. Szeptember 23. az armageddon napja?






2039. október 7.

Meg nem nevezett klímakutatók szerint 2039-re fog a sarkköri óceán jégpáncélja teljesen felolvadni, és ez okozza majd ez emberiség végét.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vil%C3%A1gv%C3%A9g%C3%A9vel_kapcsolatos_j%C3%B3slatok


Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyi székébe.
Máté írása szerint való Szent Evangélium 25. fejezet 31-46. rész












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!